Zandagort (s1)

Miután a 32. század elején sikerült átültetni a gyakorlatba a csillagközi utazás elvét, az emberiség kirajzott az űrbe, és alig 200 év alatt benépesítette az egész Galaxist. A történelmi tapasztalat azt mutatta, hogy a békés egymás mellett élés kulcsa, ha egyetlen nemzet, hadsereg vagy politikus sem ural egynél több terraformált bolygót. Ez volt az Egyesült Bolygók Szövetségének legfontosabb előírása, melyet mindenki betartott. Mígnem...

3492-ben sikerült kapcsolatot teremteni egy idegen civilizációval a szomszédos Androméda-galaxisban. Sajnos kiderült, hogy az idegenek a gonosz Zandagort herceg uralma alatt élnek, akinek legfőbb célja az egész Univerzum meghódítása. A kapcsolatfelvétel után nem sokkal útnak is indították hadiflottáikat galaxisunk irányába.

Ebben a válsághelyzetben ült össze az EBSZ, hogy megoldást találjanak a problémára. Bár kézenfekvőnek tűnt, hogy a bolygók egyesítsék flottáikat, nem tudtak megállapodni abban, hogy ki is irányítsa az így létrejövő galaktikus haderőt. Hamar nyilvánvaló lett, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és kitört a háború.

Az Új Tejút (s2)

4078. február 7-én, a Végítélet napján, IsenMother, az utolsó emberi bolygó is annihilálódott. Bár a Tejútrendszer, az emberiség bölcsője, ahol először emelte fel fejét a sárból, fennmaradt, minden otthonosságát elvesztette. Csillagok, gázóriások, kisbolygók, üstökösök, csillagközi por és köd, sötét anyag, és a vákuum végtelen üressége, de sehol egy lakható bolygó.

Az emberi faj azonban nem halt ki. Számos bolygóról sikerült evakuálni a lakosság legalább egy töredékét, és a terraformáláshoz szükséges növényeket és állatokat. Több ezer Noé bárkája szállította a menekülteket, végül ezek a flották egyesültek, és elindultak új hazát keresni.

Így teltek el hosszú évszázadok. A hajók rótták az unalmas fényéveket, és egy kis létszámú legénységen kívül mindenki sztázisban feküdt, mert így egyszerűbb volt megőrizni a békét. Végül 4450-ben elérték a kitűzött célt, egy barátságos galaxist, melyet Új Tejútnak neveztek el:

Most, hogy felkeltettek mindenkit a sztázisból, és a kényszerű összezártság megszűnt, ismét megkezdődött az önállósodás, és a frakciók egymás ellen fordulása. Főleg, hogy a legfrissebb információk szerint Zandagort, miután berendezkedett régi otthonunkban, folytatja az üldözést.

Luft (s2)

A Galaktikus Xenoarcheológiai Intézet főépülete Eadrax bolygóján található. Közvetlenül a főbejárat előtt egy három emelet magas, márvány Fermi-szobor áll, talapzatán az ősi kérdés: "Hol vannak?" A szobor, az épülettel együtt természetesen másolat, az eredeti a Tejútrendszerrel együtt pusztult el.

Hogy ki engedélyezett egy ilyen önironikus szobrot, az már a múlt homályába vész. De kétségtelenül találó. Az intézet működésének bő másfél évezrede alatt összesen 8217 leletet vettek nyilvántartásba. Mind a 8217 hamisítvány volt. Egyetlen oka van annak, hogy a Galaktikus Tudományos Akadémia nem záratta még be ezt a kócerájt. A leletek kiállító helye, a Däniken Múzeum az egyik legnyereségesebb tudományos vállalkozás. Már ha a nyereséget nem a gyógyszer- vagy a hadiparhoz hasonlítjuk.

Bár az intézet idegen civilizációk maradványait kutatja, ez alól van egy kivétel: Zandagort népe. Annak idején komoly vita folyt az EBSZ-ben, hogy Zandagort tudományos, hadi vagy politikai kérdés. Mondanunk sem kell, ez utóbbi értelmezés kerekedett felül, és egy különálló Zandagort Kutató Intézetet alapítottak, egy tudósokból, katonákból és politikusokból álló bizottság felügyelete alatt, utóbbiak többségi részvételével.

Nem csak a Gaxarchitól vontak el ezzel hatáskört, hanem az összes többi xenológiával foglalkozó intézettől. A hatáskörrel együtt ment a pénz, a technológia és az emberi erőforrás is. A ZKI agyelszívásának egyetlen konkurens sem tudott ellenállni. Alig egy évtized alatt töredékére csökkent az Akadémia Xenológiai Osztálya, és a Gaxarchi kivételével (köszönhetően a már említett múzeumnak) az összes kapcsolódó intézetet egybeolvasztották.

* * *

Dr Luft szokásos csütörtök reggeli rutinfeladatát végezte. Az Eadrax két stabil Lagrange-pontját kellett átvizsgálnia. Természetesen nem sajátkezűleg, hiszen a két gravitációs mélyedés a felszín felett mintegy másfél millió kilométerrel található. Egy egérkének becézett távirányítású robotot használt ehhez. A mechanika örök törvényei szerint ezeken a pontokon gyűlik össze a csillagközi tér minden söpredéke. Az intézeti szleng, átvéve a xenobiológusok nyelvhasználatát, intergalaktikus szmegmának nevezi ezt a hidrogén-hélium-kőtörmelék keveréket. A szexistának titulált elnevezés miatt egyszer már fegyelmi eljárás is indult Dr Zef ellen, aki egy tanácsülésen nyögte be a kifejezést, ennek ellenére fennmaradt, és még a női munkatársak is használják.

Amióta folytatnak ilyen vizsgálatokat, soha nem találtak még semmi érdekeset. Még fagyott mikróbákat sem. De ezen a csütörtöki napon minden máshogy történt. Luft talált valamit. A képernyőn egy arasznyi méretű fekete monolit látszódott, rajta furcsa kriksz-krakszok. Luft annyira meglepődött, hogy még veleszületett szkepszisét is elfelejtette. Biztosra vette, hogy egy idegen civilizáció írását látja. Egy üzenetet. A palackon.

Üzenet a palackban. Ez valami ősi hajós szakzsargon, amit ma már alig használnak. Hiszen a hajózás, eredeti formájában, amikor nagy fémdarabokat dobálunk a vízbe, és azt reméljük, hogy azok súlyuk ellenére mégsem süllyednek el, réges rég kiment a divatból. A mitológiai források szerint a technológia atyja egy bizonyos Archi Médész, aki mosogatás közben vette észre a jelenséget, de hiába kiabált ki feleségének, Eurékának, hogy "asszony, ezt nézd!", ő inkább bámulta tovább a tévét.

Archi később részesedésért cserébe eladta találmányát egy élelmes vállalkozónak. Mint utóbb kiderült, a szerződést egy hajléktalan írta alá, akin persze nem lehetett semmit behajtani. Euréka pedig elhagyta, és hozzáment az említett vállalkozóhoz. Archi szegényen, betegen és magányosan halt meg, mint az igazán nagy elmék általában.

Luft szerette ezt a történetet, azonosulni tudott vele. Mindig is úgy vélte, hasonló lesz a sorsa. Leszámítva a nagy felfedezést. Most azonban úgy tűnt, rámosolygott a szerencse.

* * *

Luftnak végülis igaza lett, már ami saját sorsát illeti. A lelet valódi volt, ezzel a nagy tudósok körébe lépett. Viszont egyértelművé vált, hogy a monolit zandagorti eredetű. A ZKI átvette az ügyet, a további kutatásba pedig természetesen nem vonta be Luftot. Erre feljogosította alapító okirata, melyen ugyan nem egy hajléktalan aláírása szerepelt, hanem egy régi EBSZ-elnöké, de a gyakorlatban ez nem jelentett nagy különbséget. Luft szegényen, betegen és magányosan halt meg.

Mit üzennek az idegenek? (s2)

Bo Heckl, lapunk elismert, Assange-díjas újságírója, szenzációs anyaghoz jutott, amit ezúton osztunk meg nagyra becsült olvasóközönségünkkel. Az alábbi fotó a Zandagort Kutató Intézet egyik új felfedezéséről készült, egy ismeretlen eredetű monolitról. Hogy a cikket miért nem Bo maga jegyzi, annak oka, hogy szeretnénk kifejezni szerkesztőségünk, lapunk és tulajdonosunk mindenre kiterjedő támogatását.

Tájékozottabb olvasóink számára nem újdonság, hogy a ZKI egy gyakorlatilag a bolygóközi jogon kívülálló képződmény, ami mindent megtesz működése titkosságáért. A minden a jogi úttól a bérgyilkosok alkalmazásáig terjed. Az EBSZ álláspontja az információs szabadságról pedig közismert a ZKI kontra The Morning Star-féle justizmord óta. Nem véletlen, hogy minden nagyobb médiabirodalom saját magánhadsereggel rendelkezik, hiszen másként lehetetlen érvényt szerezni az egyébként mai napig hatályban lévő Zimmermann Egyezménynek.

Próbáltunk a leletről megkérdezni Zandagort-szakértőket és xenológusokat; eredménytelenül. Aki nem lojális a ZKI-hoz, az is meg van félemlítve. Így az egyetlen erőhöz fordulunk, amit nem lehet elnyomni, a nyilvánossághoz. Amatőr kódfejtők, munkára fel!

Trillian (s3)

"Ki áthajózol a végtelen sötétségen,
ki miszlikké téped bolygóinkat,
kit csak úgy hívunk, a Gonosz,
Mondd, miért nem takarodsz már el?"
- fohász az 51. századból

Rév és Camelot. Két bolygó. Ennyi maradt meg az emberiség második otthonából, az Új Tejútból. Körülöttük több ezer bolygó és mintegy 100 milliárd ember hűlt helye. Nyomasztó környezet.

Ám alig halt ki az utolsó háborús generáció, máris feltámadt az emberekben a vágy, hogy újra nekivágjanak a nagy kalandnak, az űrnek. A kolonizációt gondosan előkészítették, a kiszemelt galaxis nem volt messze. A bátrak elindultak a nem is annyira ismeretlenbe, a még bátrabbak maradtak, megvédeni hazájukat, ha egyszer visszatérne Zandagort.

A játék előbbiek sorsát követi, akik 5217-ben elérték Trilliant, a legendás űrutazóról elnevezett galaxist:

Pecca (s4)

Hogy Jean-Baptiste Pecca próféta volt, miként a hívei tartották, vagy maga a gonosz, miként az ellenfelei, netán egy minden hájjal megkent iparmágnás, miként a cinikusok, talán sosem fog kiderülni. Ami biztosan tudható, hogy a harmadik zandagorti háború alatt született, egészen fiatalon megörökölte apjától a Pecca Hadiipari Vállalatot, és alig múlt negyven, amikor 5821-ben véget ért a háború.

A győzelem, az első valódi győzelem az idegenekkel szemben jelentős fordulatot hozott a közhangulatban. Egyre többen érezték úgy, ideje véget vetni az állandó menekülésnek, ideje bosszút állni, ideje felkeresni Zandagort lakhelyét, az Androméda-galaxist, és jól szétrúgni a seggét. Ennek a mozgalomnak próbált az élére állni Pecca, és sikerrel is járt. De ez nem annyira különleges karizmájának volt köszönhető, mint inkább éleslátásának és gátlástalanságának. Sorban járta a megmaradt bolygókat, hogy megnyerje azokat ügyének, és hogy olyan képviselőket küldjenek az Egyesült Bolygók Szövetségének közgyűlésébe, akik aztán megválasztják őt főtitkárnak. A legtöbb bolygón megtalálta a módját, hogy hatékonyan növelje befolyását. Helyi médiabirodalmakat vásárolt fel, politikusokat zsarolt vagy korrumpált, szónoklatokat tartott.

Nyilvános fellépésein bosszú és büszkeség beszélt belőle. És ezt hitelesen is adta elő. Élete nagyrészt egybeesett a háborúval, szülőbolygóját annihilálták az idegenek, amióta volt beleszólása cége működésébe, kedvezményt adott bárkinek, akit hasonló csapás ért. Igazi megszállott idegengyűlölő volt. Vagy legalábbis annak tűnt. Sokan persze kétségbe vonták őszinteségét, és csak a hadikonjunktúrához fűződő érdekét látták minden lépése mögött.

Ötvenedik születésnapján az EBSZ főtitkári székével lepte meg magát. Azonnal nekilátott az invázió előkészítésének. Gyárai a háború vége óta folyamatosan ontották a hadihajókat, de most kapcsoltak rá igazán. Toborzó irodák ezrei nyíltak mindenfelé, hogy a lelkes ifjúságot felszippantsák legénységnek. Végül 5838-ban indult el az egyesített haderő. Pecca, lemondva a főtitkárságról, maga is ott volt az egyik hajón.

Gátlástalan nyomulása természetesen megszülte az ellenállást is. Pecca és az inváziós flották távozásával megcsappant a harci kedv, ez pedig a békéseknek és óvatosaknak kedvezett. Egyre többen vélték úgy, hiba volt elhamarkodottan nekimenni az idegeneknek. Hiszen két galaxisunkat elpusztították már, és ezt a harmadikat sem kímélték. Bölcsebb lenne minél messzebbre kerülni tőlük, találjanak maguknak más ellenséget, mint az emberi faj.

Így esett, hogy végülis az emberiség négy részre szakadt. Pár millióan az Új Tejútban, Rév és Camelot bolygóján éltek, ha ugyan még éltek. Majd' 100 milliárd embernek a Trillian galaxis adott otthont. Akiket pedig a nyughatatlanság hajtott, vagy az Androméda felé indultak, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak az idegenekkel, vagy azzal épp ellentétesen, hogy inkább megszabaduljanak tőlük. Ez utóbbi csoport 5923-ban érte el azt a három egymásba fonódó galaxist, amit új otthonának szemelt ki:

Malt (s5)

Johann Maltnak, a Második Kolonizációs Flotta kapitányának megvoltak a maga tervei. Amióta a kolonizáló flották elhagyták a Trillian galaxis maradványait, elégedetlen volt azzal az elképzeléssel, hogy meneküljünk Zandagort és az idegenek elől. A túlélés kulcsa a szaporodás. Ez volt az élet esszenciája 5 milliárd éven keresztül. Akkor nekünk miért kellene máshogy csinálni? Miért nem hódítjuk meg az összes galaxist az univerzumban, és szorítjuk ki az idegeneket a létszámfölényünkkel? Az exponenciális növekedés már így is része a biológiánknak és a gazdaságunknak. Csak ezt kellene a galaxisok határain is túlvinni. Ha csak néhány ezer évenként küldünk ki kolonizálókat különböző galaxisok felé, alig százezer év alatt benépesíthetjük a megfigyelhető univerzumot.

Így aztán 5902-ben Malt szabotálta a Második Flotta automatikus irányítórendszerét, és új koordinátákat adott meg neki. A hibernálórendszert pedig úgy kalibrálta át, hogy mire tiszttársai felébredtek, már túl késő volt korrigálni. Bár államcsínynek minősített tettéért halálra ítélték, mosollyal az arcán halt meg, abban a boldog tudatban, hogy megmentette az emberi fajt.

A Második Flotta 5947-ben érte el az új galaxist:

Bering Halszövetség (s5)

Miért nincsenek halak? És miért nem teszi fel ezt a kérdést soha senki? Emlékszem, nagyapám kérdezte ezt tőlem hét éves koromban, és az első reakcióm az volt: mi az a hal? Aztán elmesélt egy különös históriát, ami azóta sem hagy nyugodni. Imádott mesélni, én pedig imádtam hallgatni, mégis ez volt az egyetlen történet, ami túlélte a gyerekkoromat, és a mai napig élénken él a fejemben.

Réges-régen az emberek még csak egyetlen bolygón éltek, amit Földnek neveztek. Hogy pontosan hol is volt ez a Föld, és egyáltalán létezett-e, azt ma már senki nem tudja. De van még valami, amit szintén nem tud senki, vagy legalábbis nagyon kevesen. Ez pedig az, hogy akkoriban még a tengerek és óceánok nem olyan üres víztartályok voltak, mint manapság, hanem hemzsegtek az élettől. Halak, rákok, korallok, moszatok, és egyéb különös lények lakták. Némelyik akkora volt, hogy szabad szemmel nem is lehetett látni, némelyik mint egy ház. Az egyik a partok közelében élt, a napsütésben, kitéve apálynak-dagálynak, a másik több ezer méter mélyen, a koromsötét homályban, ahol csak a tengeri vulkánok zavarták meg a nyugalmát.

Az emberek szerették ezeket a vízi lényeket. Mármint megenni. Ez volt akkoriban a szeretet legelterjedtebb formája. Akárcsak manapság. Volt egy külön mesterség is a halak kifogására, amit halászatnak hívtak. Olyannyira alapvető megélhetés volt ez, hogy a halászok társulásokba és vállalatokba szerveződtek. Ezek egyike volt a Bering Halszövetség. Semmivel sem volt különb a többinél, csak azért maradt fent a neve, mert ez az egyetlen, ami a mai napig létezik. Pedig halak már nincsenek is.

Valamikor a 32. század közepén egy különösen enyhe tél köszöntött a Földre. Akkoriban a tengerek minden télen befagytak, de ebben az egy évben nem így történt. Hogy ez volt-e az oka vagy valami más, nem tudom, de az biztos, hogy ez volt az a tél, amikor a halak kipusztultak. Egyetlen hónap alatt. Mind az utolsó szálig. És nem csak a halak, hanem minden élőlény, ami a vizekben lakott.

Így tört ki a Harmadik Élelmiszerválság. Az éhínség megtizedelte a lakosságot, a társadalom szétesett, az űr alig két évtizede tartó meghódítása új lendületet kapott. Naponta több tucat kolonizálóhajót indítottak útjára, a pánikban némelyiket olyan rosszul felszerelve, hogy mire célba ért, a legénység éhen halt. A Föld hegemóniája ekkor tört meg végleg a kolóniák felett.

Természetesen a halászoknak is annyi volt. Amelyik egyáltalán túlélte, új megélhetés után nézett. A haltársaságok feloszlottak. A Bering Halszövetség akkori elnöke viszont, egy bizonyos Hemingway, nem adta fel ilyen könnyen. Mindig is fogékony volt a miszticizmusra, egy ilyen megmagyarázhatatlan katasztrófa pedig jó táptalaj volt a fantáziájának. A szövetséget titkos társasággá alakította, és többé nem hallott róluk senki.

Amikor megkérdeztem nagyapámat, hogy ha senki nem hallott róluk, ő mégis honnan ismeri ezt a történetet, csak hümmögött.

Ennek már százharminc éve. És miért épp most jutott eszembe? Ma reggel keltettek fel a sztázisból, amiben az elmúlt száz évet töltöttem, mert mindjárt elérjük az új galaxist, amit a Malt Direktíva alapján leendő otthonunknak jelöltek ki. Bár a sztázis utáni hideglelés (szakszerű nevén PSS) még napokig eltart, és addig minden mozdulat fáj, az első dolgom volt a kilátócsarnokba sietni, hogy megnézzem, hova is érkeztünk. Egészen megszédültem, amikor megláttam a célt. Egy halformájú galaxiscsoportot.

Már vagy egy órája nézem, és nem káprázat. Egyértelműen halformája van. Megkérdeztem pár körülöttem álló embert, hogy mi a véleményük, de persze a hal szó senkinek nem jutott eszébe. Hisz nem is ismerik. Én viszont ismerem, amióta nagyapám lerajzolta nekem. Nem vagyok vallásos ember, de nem hiszek a véletlenekben. Ha pedig nem véletlen, hogy pont egy ilyen galaxis felé tartunk, annak csak egy magyarázata lehet. Hogy a Bering Halszövetség valóban létezik, a mai napig, és beleszólása van a dolgok menetébe. Konkrétan a mi flottánk irányításába is. Nekem pedig meg kell találnom őket.